A szélsőjobb kedvenc konteóját húzta elő Schmidt Mária
Magyarország olyan helyzetben van, mint a Hunyadiak korában – fejtegette.
Magyarország olyan helyzetben van, mint a Hunyadiak korában – fejtegette.
A több alkalommal is kormánybiztosi poszton tevékenykedő történész magát külső szereplőnek, civilnek tartja, ugyanakkor saját bevallása szerint is harmincéves barátság fűzi Orbán Viktorhoz, akivel rendszeresen beszélgetnek geopolitikai kérdésekről.
Oroszlánrésze volt a múlt héten, 88 éves korában elhunyt Vajda Mihály filozófusnak abban, hogy megjelentek a több nyelven beszélő, autonóm és kritikus módon gondolkodók generációi. Épp a kísértethelynek számító Debrecenből csinált pezsgő, modern szellemi műhelyt, amely mára tovatűnt.
A BIF Nyrt.-től vásárolták meg azt a telket, ahol a 18 ezer négyzetméteres mormon templom épülhet.
Online a tananyag, de személyes részvétel kötelező a Miniszterelnökségen keresztül érkező pénzből finanszírozott képzésen.
Az LMP-társelnök Ungár Péter a Partizán műsorában a testvére villájában vendégeskedő Orbán Viktorról kijelentette: a korrupciógyanút érintő felvetésekre a kormányfőnek kell válaszolnia. Beszélt az ellenzékről, és arról is, hogy mi különbözteti meg az LMP-t a többi párttól: “mi nem akarunk több gyűlöletet.” Azt is elárulta az önkormányzati választás kapcsán, hogy "Karácsony Gergelynek nincs alternatívája."
A független országgyűlési képviselő szerint „egy normálisan működő országban” a miniszterelnök egy ilyen eset után nagyon gyorsan lemondana. Beolvasott Ungár Péternek is.
A hvg.hu azonosította a helyszínt, ahol Orbán megmártózott a tengerben, és a pár lépésre fekvő villát is. A tulajdoni lapból kiderül az is, mikor vette meg a mostani tulajdonosa az ingatlant és hogy annak mik a pontos paraméterei.
Arra már nem válaszolt a kötcsei pikniken, hogy a miniszterelnök korábban is járt-e a lánya tulajdonában álló horvátországi villában.
Volt minden a Tranzit Fesztiválon Kövér László és Schmidt Mária beszélgetésén, ami a jobboldalnak ingere: nyugatot fertőző kommunizmus, woke ideológia és a kínai kulturális forradalommal két lépésben összekötött LMBTQ-mozgalom.
A Sándor-palotának 17 fizetett tanácsadója van vezető-főtanácsosi munkakörben, de az a 16 személy, akikkel az államfő hivatalba lépésének egyéves évfordulóján fotózkodott, ingyen dolgozik.
Tudósok, gazdasági szakemberek, sportolók, és korábbi Fidesz-kormányok miniszterei is ott vannak abban a testületben, akikkel a magyarok problémáit és a rájuk váró kihívásokat vitatta meg Novák Katalin köztársasági elnök.
Úgy gondolja, egy háború bonyolultságát nem lehet olyan közhelyekkel elintézni, mint hogy ki áll a történelem jó vagy rossz oldalán.
Az ígéretekkel ellentétben Kertész Imre Sorstalanság című regényének „munkanaplója” ez év tavaszán úgy jelent meg németül, hogy az írói vívódás „ritka szép emberi dokumentuma” magyarul hozzáférhetetlen. Mindez ismét felszínre hozta a Nobel-díjas író hagyatéka körüli anomáliákat. Ezekről kérdeztük a Kertész Imre Intézet egykori vezetőjét, Hafner Zoltán irodalomtörténészt.
Schmidt Máriának valószínűleg csalódnia kell, Berlinben még mindig sokan vannak.
Szokásos évadnyitó találkozóját tartotta a Fidesz-KDNP a Somogy megyei Kötcsén. A helyzetet láthatóan csak egy kis energiaválság tudná elrontani, de a hangulatot az sem.
Az utóbbi évtizedekben inkább kormánypártiságával, mint szakmaiságával tüntető történész ezúttal is másképp emlékszik a múltra, mint ahogyan az volt.
Orbán Törökországba utazott, de nem egyedül vágott neki a hosszú útnak, magával vitte Nagy Mártont, Szijjártó Pétert és Schmidt Máriát is.
A Terror Háza Múzeum főigazgatója szerint Moszkva még nem visel háborút Ukrajnával szemben, egyelőre csak zsoldosokkal folytat különleges hadműveletet a területén.
Nyugat-Európában vezető ideológiává vált a marxizmus, és nem tűrik el az ellentmondást, ezért folynak koncepciós perek Magyarország ellen – magyarázta a Terror Háza Múzeum főigazgatója Kovács Zoltánnak.